Az első ülésen, amikor leül velem szembe összetörve, mert utálja a munkáját és nem akarja ezt csinálni tovább, még nem tudom, hogy kiégéssel van dolgunk, vagy rossz pályaválasztással.
Aztán kérdezem. Hosszan. Szeretettel. ❤
Amíg teljesen meg nem nyílik.
Lassan kibontakozik előttem az élete. Érzem, hogy nem a saját döntése volt. A szülei vállalkozása. Viszont egyértelműen ez volt a legkönnyebb út. Akarta – legalábbis úgy gondolta.
Kicsi kora óta ezt tervezték és nem is olyan rossz ez a szakma.
A suli is jól ment, tudta, hogy miért csinálja, tudta, hogy hasznos lesz. Döbbenten néz rám, amikor megkérdezem, hogy nem szeretne-e valami mást tanulni. Elengedjük ezt a kérdést…
Egy ideig elvoltak így, mert alkalmazkodott, betanult. Azonban eltelt néhány év és kezdenek sokasodni a problémák, a stressz folyamatosan nő és ő úgy érzi, ez nem is az ő élete.
Dehát boldog lehetne. Szerencsés. Mindenkitől ezt hallja.
Hiszen nem sok olyan ember van, aki beleülhet egy kész vállalkozásba!
Egyre mélyebbre megyünk.
Hetente találkozunk és ő egyre lelkesebb.
Már tudatosult benne, hogy váltania kell, mert ez, amit most csinál, a szülei útja és nem az övé. Már letisztult, hogy ő mire vágyik.
Ismét felteszem a kérdést, hogy mit gondol, mi kell ahhoz, hogy ezt a célt elérje.
Már benne van a tudatában, így könnyedén rávágja, hogy újra tanulnia kell.
Nem lesz nehéz, hisz magáért teszi.
Van saját célja. ❤
Soha nem késő váltani, ha nem vagy boldog! Hidd el, annak a szakmának a tanulása, amit szeretsz, nem megerőltető, inkább kifejezetten élvezetes.
