Köszönöm 2019!

Körülbelül egy évvel ezelőtt írtam ide az első blogbejegyzésemet.

Nem az első oldalam ez, van másik két felület, ahová időnként szakmai cikkeket írok könyvelőknek és vállalkozóknak.

De ez más. Ez új szerelem. ❤

A coaching olyan lelkizős dolog, amit imádok. Mert lelke mindenkinek van. Vagy érzi vagy nem, de van. 😘

Az én küldetésem egy éve: segíteni és egy másféle gondolkodásmódot adni mindenkinek, aki azt igényli.

Igen, azt megtanultam már, hogy mindenkinek nem tudok segíteni. Mert változtatni mindenki csak saját magán tud. De aki rájön, hogy segítségre szorul, annak itt vagyok. ❤

2019 utolsó napja van.

Ilyenkor kell néhány óra, hogy átgondoljam, mi minden történt ebben az évben, az mennyire vitt közelebb a céljaimhoz, mit csináltam jól, mit csinálnék másképp és legfőképpen: jobb ember lettem-e az elmúlt év alatt. ❤

Az üzleti tervezés az más. Az szükséges és folyamatos. Megvolt tegnap.

Itt most érzésekről van szó. ❤

Érzelmek szempontjából hullámzó évem volt. Olyan új dolgokat tapasztaltam meg, amiket eddigi életem során még soha nem éreztem. Úgy látszik, hogy a 2019-es év számomra az újdonságok éve volt.

Idén hallottam először egy hegyen igazi, mély csendet. Olyat, amit tényleg egy pici zaj, egy reccsenés, egy madárcsicsergés sem zavart meg. Egy órán keresztül volt szerencsém hallgatni. Csodálatos volt!

Anyukám betegségei és transzplantációja miatt az elmúlt három évben rengeteg szervi probléma diagnosztizálásával találkoztam. Jól tudom, hogy mi mire hat és minek milyen tünetei vannak.

Mégis ebben az évben tapasztaltam meg magamon először azt az általam ismert, de mégis megdöbbentő tényt, hogy a szerveinkre nem csak a fizikai behatások, hanem az érzelmek is komoly, azonnal érezhető hatással lehetnek.

Most először éreztem azt, hogy egy hirtelen, mindent elsöprő és a lelkembe hatoló érzés olyan nagy hatással van rám, hogy a szívem nem tud normálisan működni és néhány percig csak zihálva tudom venni a levegőt. Mindezt úgy, hogy az agyam teljesen tiszta, hatalmas nyugalmat érzek és azt, hogy az élet csodálatos és minden úgy tökéletes, ahogy éppen van. ❤

Az év második felében tapasztaltam meg azt a csodát, amiben öt éve bízom: a gyógyíthatatlan kisfiamat, aki egy ritka betegség miatt nem képes verejtékezni, már két éjjel találtam picit leizzadva. 🙏

Persze voltak mélypontjaim és komoly veszteségeim, ahogy rengeteg dolgot tanultam is idén.

Elvesztettem az anyukámat, aki a legnagyobb tanítóm volt, akinek az állandó derűmet, nyugalmamat és pozitivitásomat köszönhetem és aki az utolsó hónapjaiban fel tudott készíteni bármi elfogadására és saját maga elengedésére is. ❤

Tudom, hogy találkozunk még…

A legfontosabb azonban, amit megtanultam, hogy a barátaim a legnagyobb kincseim. ❤

Ez ugyan egy nagy közhely, de tudod: a közhelyek mindig igazak… valakinek. 😊

Olyan ritka, amikor valakit tényleg a barátomnak mondhatok! Azt a valakit értem ezalatt, aki a lelkével érzi a lelkem minden rezdülését, felhív, hogy megkérdezze hogy vagyok és vállalja a válaszom összes terhét… olyat, akivel mindegy, hogyan váltunk el és mikor beszéltünk utoljára, ott van a szeretetteljes mosoly a hangjában, amikor felveszi a hívásomat. ❤

Mindig úgy gondoltam, hogy a közös feladat, közös érdek összefog embereket, de felnőttkorban ezekből mély barátságok nem születnek.

Idén megtanultam ebben sem általánosítani.

Ha két ember lelke összecseng, akkor az életük összefonódik akkor is, ha a közös feladat már rég véget ért. Az ilyen ikerlelkek, lelki társak az igazi kincseink! ❤

Viszont lehet bármilyen nemes ügy, ami miatt találkoztunk; nem tud minket összetartani, ha nem akarjuk egymást elfogadni, mert igazi lelki kapcsolódás és empátia helyett az egó győz és az első problémánál a másik fölé helyezzük magunkat.

Hálával gondolok vissza az év minden történésére és örömmel vegyes izgalommal várom, hogy mit hoz majd 2020.

Köszönöm, hogy velem vagy! És mivel tudjuk, hogy a boldogság csak rajtunk múlik, én a „boldog új évet” helyett inkább azt kérdezném:

Akarod, hogy részei legyünk egymás életének 2020-ban is? ❤😘

És mert igen… mindenképpen kívánnom kell valamit, én azt kívánom neked is, amit magamnak, hogy legyen 2020 eddigi életed legjobb éve! ❤

 

Szeretettel:

Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük