Emlékszem, hogy milyen félve léptem be az egyetemre.
Nem a vizsgáktól tartottam igazán, nem is attól, hogy elég jó leszek-e. Attól féltem, hogy a tudomány szűk, bizonyítékokhoz ragaszkodó világa szép lassan majd kikezdi azt, ami bennem a legmélyebb: a spiritualitásomat.
Akkoriban sok pszichológust – és más tudomány képviselőit is – láttam magam körül, akik mosolyogva, kissé fölényesen tekintettek mindenre, ami nem fért bele egy kutatás témájába.
Megfogadtam magamnak, hogy én más leszek.
Nem hagyom, hogy a képzés kiölje belőlem azt, amit a lelkem már évek óta tud.
Most, három évvel később, nem azt kell mondanom, hogy megvédtem a spiritualitásomat a tudománytól. Inkább azt mondanám, hogy valami ennél sokkal izgalmasabb történt; híddá váltam a kettő között.
Ahogy egyre mélyebbre ástam a pszichológia, a idegtudomány és a kutatások világában, újra és újra ugyanazt tapasztaltam: a tudomány lassan; méréseken, kísérleteken és statisztikákon keresztül eljut olyan felismerésekhez, amiket a spirituális hagyományok már évszázadok, évezredek óta tudnak és tanítanak.
Csak a tudománynak több idő kell hozzá – és sok bizonyíték.
Amit a meditációról, a jelenlétről, az energiákról, a testi-lelki összefüggésekről, a kapcsolataink gyógyító vagy romboló erejéről a spirituális tanítások intuitívan, tapasztalati úton már régen megfogalmaztak, azt a tudomány ma kutatásokkal, agyi képalkotással, hosszú távú vizsgálatokkal igazolja vissza.
Miért fontos ez számomra? És talán neked is…
Ez a felismerés nem gyengítette a hitemet a tudományban, és nem halványította el a spiritualitásomat sem. Éppen ellenkezőleg: mindkettőt sokkal jobban tisztelem, és büszkébb vagyok a spiritualitásomra, mint az egyetem előtt.
A tudomány megadja a keretet, a nyelvet, a bizonyítékot, amivel másoknak is hitelesen tudok beszélni olyan dolgokról, amik korábban csak „hitnek” számítottak.
A spiritualitás megadja azt a mélységet, intuíciót és tapasztalati tudást, amit egyetlen kutatás sem tud teljesen visszaadni.
Ma is élvezettel keresem azokat a tudományos bizonyítékokat, amelyek a puszta hit mögött állnak. Ez a kutatói kíváncsiság ma is éltet, és ez formálja azt, ahogyan pszichológusként, coachként és mediátorként dolgozom.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Ez a hídszerep nem elmélet – ez határozza meg azt is, ahogyan a mindennapi munkámban jelen vagyok.
Coachként segítek úgy célokat kitűzni és változást elindítani, hogy közben a racionális, tudományosan megalapozott módszerek és a mélyebb, spirituális önismeret is helyet kapjanak.
Mediátorként olyan konfliktusokban segítek utat találni, ahol a logikus, strukturált gondolkodás mellett fontos a másik fél belső, érzelmi és sokszor spirituális valósága is.
Pszichológusként nem zárom ki egyik nézőpontot sem – sem a tudományos evidenciát, sem azt, amit egy kliens a lelke mélyén tud saját magáról, akkor is, ha ezt még nem tudja bizonyítani.
Ha te is úgy érzed, hogy nem kell választanod a racionalitás és a spiritualitás között – hogy a kettő nem kizárja, hanem erősíti egymást –, szívesen kísérlek el ezen az úton, akár coachingban, akár mediációban.
Mert szerintem a legmélyebb változás pontosan ott történik, ahol a tudomány és a spiritualitás találkozik.
Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan dolgozom együtt tudományos és spirituális szemlélettel klienseimmel coachként vagy mediátorként, vedd fel velem a kapcsolatot, vagy maradj velem, és olvasd el a többi bejegyzésemet is.