Szinte nincs is olyan család körülöttem, ahol nem okoz gondot az okostelefon, a laptop, a közösségi média. Sőt, már gyermekkorban a videójátékok.
17 éves kamasz fiam van, az első olyan generáció, akiknek már egész kicsi korában megadatott, hogy számítógépet használjon.
Végignéztem tehát, hogy miként feledkezik bele a játékokba és miként növi ki szépen azokat, valamint látom, hallom, hogyan chat-el a barátaival éjt nappallá téve.
Én is használom a facebookot, az instagramot és blogokat írok.
Közben folyamatosan olvasom a pszichológusok írásait, miszerint a kütyük, de főleg a social media tönkreteszi a családokat és háttérbe szorítja az élő kommunikációt.
Nem mennék bele a különféle ezzel kapcsolatos kutatásokba, hiszen ennek a cikknek nem az a célja.
Inkább tennék néhány észrevételt gondolatébresztés, szemléletváltás elősegítése miatt.
Az első gondolat, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut, az a felelősségvállalás kérdése.
Az okostelefon, az internet, a facebook mind eszközök. Igen hasznos eszközök.
Mi pedig emberek vagyunk. Elvileg gondolkodó, döntésre alkalmas lények…
A kedvencem, amikor nekem valaki azt mondja, hogy „ugye milyen jó lenne néhány nap telefon nélkül?”
Persze! Pont, mint áram nélkül… Nem!
Nézzünk kicsit magunkba.
A felelősség csakis a miénk.
A gyereket eltiltani és ezzel korlátozni a fejlődését nincs értelme. Az eszközöket meg kell tanulnia magabiztosan használni ahhoz, hogy ebben a világban versenyképes legyen.
Viszont lehet olyan programokat kitalálni, amik miatt önként és dalolva dobja a sarokba a kontrollert vagy a telefont…
Velünk ugyanez a helyzet.
Van az a szituáció, amikor akár órákig sem nézek rá a telefonomra…
Kicsit fordítsuk meg a dolgot és lássuk be: életünk párja, családunk tagjai vagy ismerőseink élete, kapcsolata nem attól megy tönkre, hogy a facebookon videókat és vicces képeket nézegetnek egész nap, hanem azért facebookoznak, mert abban a pillanatban – felelősségük teljes tudatában – úgy döntenek, hogy azt választják.
Nyilván, mert az érdekesebb, izgalmasabb, mint a körülöttük lévő emberek és a saját valóságuk.
A feladat tehát nem az, hogy belemerüljünk mások (pl. a facebook) hibáztatásába, hanem az, hogy ha nekünk nem tetszik, hogy a párunk azt az időt nem velünk tölti, akkor érjük el, hogy érdemes legyen felállnia a gép elől.
Ha nem hajlandó erre minden próbálkozásunk ellenére sem, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mennyire tisztel bennünket és a körülötte élőket, illetve, hogy mennyire vagyunk neki fontosak.
Ennek viszont már semmi köze nincs a kütyükhöz…